Egyik barátunkat látogattuk meg, s ő a pincéjébe invitált. Először egy kirándulás alkalmával útbaigazításért tértünk be ide, véletlenül. A gazda nagyon szimpatikus volt. Már akkor, idegenként, nemcsak jó szót, de szívélyes vendéglátást is kaptunk. Aztán évről évre visszatértünk. Most már barátunk asztalánál kóstolhatjuk háza finomságait, legyen az bor, kenyér, szalonna, sajt. Ők így szeretnek minket, mindennek megadva a módját. Mert úgy törődnek az idelátogatóval, mint családjuk egy tagjával. A pince hűvösében, míg gyerekeink odafenn rohangáltak és bújócskáztak, sok mindenről esett szó. Nekem apám járt a fejemben. Hallgattam a beszélgetőket, és arra gondoltam, amit gyerekként tanított nekem, de csak felnőttként értettem meg.  Ne feledd – mondta mindig –, a szőlő odafigyelést, türelmet igényel.  Adni kell neki, hogy kaphassunk tőle.  S így van ez az emberekkel is.