Szellemi felüdülés

A kerékvető kövek szépsége. A kapuk faberakásai. Utcára néző faragott ablakszárnyak. Ezekre is figyelek ma már. Ahogy arra is, hogyan beszélek, viselkedem. Ebben a városban élve kötelességem a tőlem telhető legjobb példát mutatni a gyermekeimnek. Hiszen ha nem az itt élők, Kazinczy, Petőfi, Kossuth, Arany, Szemere és Móricz nyomdokain járók, akkor kik predesztináltattak a kultúra közvetítésére? A Bodrog parti Athénban, ahol Comenius is tanított, ahol a Református Kollégium áll, ahová még évente egyszer mindig visszajárnak az öregdiákok, számos lehetőség adódik a szellemi feltöltődésre. A Levéltár a kutatók paradicsoma. A Nagykönyvtár huszonötezer kötetével, gyönyörű freskójával, ámulatba ejtő. Egyházművészeti tárlaton a legszebb úrihímzéses terítőket csodálhatjuk meg, a Lorántffy-udvar ékeit. Az iskolatörténeti kiállításon kiderül, miért jöttek akár messze földről a tanulni vágyók, hogy pataki diákok legyenek. Egyfajta kiváltságot, kiválóságot jelentett ez mindig. Ahogy ma is. Erre reflektál, erősít rá a diaszpora program napjainkban . A szellemi töltekezés után jólesik az Iskolakert árnyas ösvényein sétálni, nemzetünk nagyjai, egykori pataki diákok mellszobrai között – a költő Bessenyeitől az örök-Szellemfi Pécsi Sándorig. Andalogni a párunkkal, fagyizni vagy csak ülni egy padon, s lenni. Mert itt – jó.

Nagykönyvtár: https://www.patakcollege.hu/

Levéltár: https://www.patakcollege.hu/?page_id=29

Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményeinek Múzeuma: http://www.museum.hu/muzeum/269/Sarospataki_Reformatus_Kollegium_Tudomanyos_Gyujtemenyeinek_Muzeuma?f

iskolatorteneti kiallitas
nagykönyvtár
Megszakítás