Regeneráló gyógyvíz

Pár éve történt. Egy nyári napon mások még az igazak álmát aludták, mikor családunk már a Végardó Fürdő fövenyén kereste a helyét a kockás plédjének.  A gyerekek be voltak zsongva, alig várták, hogy felfedezhessék a medencéket. Mindent imádtak itt. A kicsi a gyermekmedence játékait, a többi gyereket, na meg a játszóteret. A nagyobbik leginkább az élménymedencét. De mindegyiket bejárta, még a termálba is megmártózott. Az igazi favorit mégis a csúszda volt. Vagyis csúszdák. Alighanem mi voltunk a leglelkesebb és leghangosabb csúszdázók azon a napon. Élveztük. Hálával gondolok a Fürdő valamennyi kiszolgáló egységére is. Hiszen ha otthon maradt szemüveg, úszó- vagy nap-, sapka vagy karúszó – rögtön tudtuk pótolni. A kiázott, éhes gyerek is kapott fogára való ételt a büféknél, s olyan étvággyal evett, amitől könnybe lábadt a szülői szem. Visszatérünk majd még ide a gyerekeinkkel, de a magunk örömére is. Ha ők már kirepülnek, s lesz időnk kicsit magunkkal is törődni. Relaxálni, felfrissülni, szaunázni. Kiengedni a gőzt.   

Végardó Fürdő: https://vegardofurdo.hu/

Medencék
Szanunavilág
Megszakítás