Dátum:
2021, augusztus 13E-Mail:
sarospatak@sarospatak.huHÁSZ ESZTER QUINTET
Hász Eszter – ének
Horváth Albert – zongora
Vadász Gellért – szaxofon
Péter Tamás – basszusgitár
Varga Szabolcs – dob
A belépés díjtalan
A névadó Hász Eszter 2017 nyarán hívta össze a négy tehetséges fiatalt közös munkára.
Hosszas útkeresés után, 2019 májusában rögzítették első saját szerzeményüket, az „Eső utáni csend”-et. Ugyanazon a nyáron több fesztiválon is játszottak, s azóta maguk mögött tudhatják első önálló estjüket is, amihez a Budapest Jazz Club kínált nekik helyszínt.
Jelenleg repertoárjukban a saját szerzemények mellett jazz örökzöldek, elektronikus zenei elemek, valamint népdal feldolgozás is megtalálható.
A Magyar Jazz Szövetség által rendezett „Az év fiatal jazz-zenésze”-verseny díját 2019-ben Eszter, 2020-ban pedig Albert vehette át.
2020 februárjában teltházas koncertet adtak a Müpa Jazz Showcase keretében.
Rossz idő esetén az Újbástya Rendezvénycentrumban.